"A tamási Gyurkovicsok minden évben egyszer, úgy farsang tájékán zsebre tették a dohánytermés árát, aztán fölmentek mulatni Budapestre, a képviselő Gyurkovicshoz. És amint a talpuk alatt érezték a budapesti aszfaltot, az arcukon meg a sok idegen ember kíváncsi pillantását, nem lehetett velök tovább bírni...
...este sorra járták a színházakat és bálokat, hajnalig be sem tudtak telni a nótázással, pezsgőzéssel...
A Gyurkovics fiuk nevezetesek voltak arról is, hogy mindenfelé udvarolgattak, de egyikük sem házasodott meg. Gyurkovics-lánynak ellenben nem udvarolt pártiképes emberfia úgy, hogy feleségül nem vette volna."
(Herczeg Ferenc: A Gyurkovics leányok)

Középkorban az első A bál elnevezése latin-olasz eredetű, a ballare (táncolni) szóból ered. Lényegében társas táncmulatságot jelent. Azonban a középkor szigorú erkölcsei miatt csak igen lassan jött divatba. Az első bált 1385-ben, VI. Károly és Bajor Izabella menyegzőjének alkalmából rendezték Amiens-ben. Az ötlet utóbb Medici Katalinnak is megtetszett, aki - miközben szorgalmazta a tánchoz a kényelmesebb, könnyű, kivágott ruhákat - kitalálta a kezdetben szolidnak szánt, ám hamarosan csupán kacérkodásra szolgáló álarcot. Mai formájában a bál XIV. Lajos uralkodása alatt terjedt el. Hamarosan egész Európa táncra perdült. Kezdetben az uralkodó joga az udvari bálok rendezése. Az arisztokrácia 1715-ben Párizsban tartotta az első, operában rendezett bált, amelyre hamarosan a gazdag polgárok is megszerezték névre szóló és társadalmi rangot jelentő meghívójukat. Széles körben elterjedt szórakozási formává a 19. században vált a bálozás. A magyar vidéki élet kiemelkedő eseménye volt a megyebál. Az arisztokrácia felsőbb körei Bécsben és Pesten táncoltak. A bál intézménye hamarosan polgárosodott és demokratizálódott. Különféle társadalmi egyletek, sportkörök hirdettek tagságuknak bálokat, míg mások jótékony célra rendeztek táncos ünnepségeket.

Az élet rendje A falusi élet mindig is szigorú szabályok szerint zajlott. Ôsszel volt a lakodalmak ideje. Farsang pedig az ismerkedés, a lánykérés időszakának számított. Bár az egyház a farsangot az ördög ünnepének tekintette, elismerte, hogy az élet rendje: lány a fiúval találkozzék, összeházasodjék. Egyes magyar vidékeken a falu papja ki is prédikálta, hamvazószerdát követően milyen jegyespárokat köszönthetnek. A farsang minden korosztály számára lehetőséget biztosított a táncra. Ilyenkor vidéken meg lehetett fogdosni, csipkedni a lányokat. Egy városi bálban persze ettől el-ájultak volna a kényes dámák. Ahogy azt is furcsállották volna, hogy faluhelyen szokás volt asszonybált tartani. A Dunántúlon a szőlőhegyre vonultak az asszonyok mulatozni, Kalotaszegen a kocsmába. A kíváncsiskodó férfiakat levetkőztetve lökték ki az udvarra. A bőség, vigalom időszakát a befelé fordulás követte. A jó ételektől, italoktól a "farsang farkán", azaz a három utolsó napon búcsúztak. Már a megelőző héten, az úgynevezett kövér- vagy zabálócsütörtökön főzni kezdtek. A maradékokat a húshagyókeddet és a hamvazószerdát követő "csonka" csütörtökön még el lehetett fogyasztani. Ezután kisikálták a zsíros edényeket, s következett a húsvétig tartó böjt.

Cselédtől grófnőig A két világháború között a Bálközi Blokk nevű egyesület szervezte a bálokat. Tagjai fiatalemberek voltak. Az időpontok egyeztetésén túl rájuk hárult a rendezés, a nyomtatványok megrendelése, zenészek szerződtetése, helyiségbérlés, táncrend, jelvény, szalag, virágdísz beszerzése. Az ő meghívásukra lett a báloknak háziasszonya és a fővédnöke. E hölgyek neve szerepelt is a meghívón, s ennek fejében anyagilag is hozzájárultak a rendezvény költségeihez. Általában egy cigány- és egy dzsesszbanda muzsikált. Volt műsor, majd nyitótánc, többnyire csárdás és keringő. A tánc akkoriban még nagyon sokat jelentett: egyetlen módja volt az úrilányok érintésének. Szupé (azaz vacsora) után kezdődött az igazi mulatozás. Előkerültek a vidéki földbirtokos fiúk, akik nagyon tudták cifrázni a csárdást. A legelegánsabb az Opera-, a Vitézi és a Vöröskeresztes bál volt. A legmulatságosabb a Pesti Izraelita Hitközségé. A Purim-bálra - eltérően az elit báloktól - trafikokban is lehetett jegyet kapni. Így a Vigadóban a cselédtől a grófnőig mindenki megjelenhetett - inkognitóban. Hiszen jelmezbál volt, a javából.   Ne tűzzünk virágot! Bálba frakk volt a kötelező viselet fehér mellénnyel és csokornyakkendővel. Hölgyeknek hosszú ruha, mély dekoltázs. Estélyen elég volt szmokingban megjelenni, a lányok és asszonyok ruhája valamivel rövidebb, kivágása szolidabb. Az esti viselettel kapcsolatban, a kor jeles divattanácsadója így ír: "Ne kössük a csokornyakkendőt túl szabályosan. Ha megkötöttük, bízzuk sorsára, ne igazítsuk folyton. Esti öltözetben ne tartsuk kezünket kabát- vagy nadrágzsebben. Csak akkor nyúljunk zsebbe, ha ruhatárat fizetünk vagy borravalót adunk. Ne tűzzünk virágot a frakk vagy szmoking gomblyukába, mert vőlegénynek nézhetnek. A szmokingot csak akkor gomboljuk ki, ha verekedést akarunk megakadályozni vagy kezdeni. Viseljük az esti ruhát olyan könnyedséggel, mint a mindennapi zakót, és mulassunk jól."

Drága és színpompás Az öltözködés: jelbeszéd. Jólétet sugall, hiszen a bál nagyvilági szórakozás. Bár felsőbb körökben illett minden bálra új ruhát felvenni, a családok elsősorban az eladó lányokra áldoztak. Az első bálozó ruhája fehér, virága a rózsa. Kivágása finom, ékszer alig csillog. A táncrendjébe feliratkozó fiatalurak egyike - ideális esetben jövőre már jegyese lehet. A következő években az ifjú hölgyek válogathattak a rózsaszín, halványkék, világoszöld és sárga színek között. A mamák - még mindig viruló szépasszonyok - a bordó, a dohánybarna, a lila, a szürke, a mélykék és sötétzöld árnyalataiban pompázhattak. Csupán az idősebb asszonyok viseltek feketét. Magyarországon a 19. században elterjedt a díszmagyar. E drága és színpompás viselet lehetővé tette, hogy a harmincon túliak több esztendőn át ugyanabban a ruhában jelenhessenek meg. S noha a báloknak egyértelműen a férjfogás volt a feladata, az 1934-es Kalendárium e jó tanácsokkal indítja útnak olvasóit: "... házhoz hívott táncosok nélkül nemigen szokás bálba menni. Természetes, hogy a házifiúk kiválasztásánál bizonyos esztétikai szempontok uralkodók, miután elsősorban az elinduláshoz és a bevonuláshoz kellenek, ahol pedig fontos a keret, amelyben a szép lány az estélyi ruhában megjelenik. Fiúismerősök nélkül nem szabad bálba menni!"

Régi, szép farsangok "Mit írjak a farsangról? A farsangról, amely már nincs? Az én ifjúságomban még volt. A különbség a tegnap és ma között annyi, hogy ti maiak farsangban is táncoltok, mi tegnapiak pedig csak farsangban jártuk... Az élvezet, amit mi tegnapiak néhány rövid farsangi hétbe szorítottunk bele, azt ti maiak felapróztátok és szétosztottátok egy egész esztendőre. Ti többet mulattok, de mi jobban mulattunk..." - zsörtölődik az idős Herczeg Ferenc az 1934-es Farsangi Kalendáriumban. Ki tudja, milyen hosszú lehetett az 1934-es báli szezon? Az ősi szokás szerint, hagyományosan vízkereszttől hamvazószerdáig, azaz idén január 6-ikától március 7-ikéig tart. Elméletileg. Mert a báli szezon gyakran március végén zárul.